2045

1985-ben a Vissza a jövőbe című film készítői elénk tárták, hogy hogyan képzelik el a jövőt, azaz milyen lenne szerintük 2015-ben. Egy alapvetően pozitív jövőképet sugalmaztak, melyben a technika fejlődése hozzásegíti az embert a kényelmesebb, gondtalanabb élethez. Ezt az ötletet használta fel az Ad Astra kiadó, amikor a második antológiájának témát keresett. 2045, azaz milyennek látják az írók harminc év múlva a világot. Tizenhat elbeszélés született a témában, mind magyar író tollából, és az eredmény elkeserítő. Nem az írások minőségével van gond, hanem a jövőképpel. Hol vannak már az utópisztikus életképek? A legpozitívabb írás is jó ha semlegesnek mondható, a többi pedig egyszerűen disztópikus. Az előszó és a bevezető elbeszélés után három nagy témakörbe vannak sorolva az írások, ami sokat elárul a tartalmukat illetően: - Veszélyes idők - A lét új útjain - Az apokalipszisen túl A kötet egy igazi apokalipszist idéző elbeszéléssel indít, ami kicsit szokatlan megfogalmazásban íródott és ide-oda ugrál az időben, de a hangulatával megadja az alaphangot az antológiához. Benedek Szabolcs egy igazán gondolatébresztő témát dobott fel a Megmondtam előre című írásában. (itt jegyezném meg, csak csendben, hogy a liftek mechanikai védelemmel is el vannak látva az esetleges áramkimaradások esetére). S. Kolozsvári Zsófia: Titok című elbeszélése pedig szó szerint berobbant és egyből kedvencé vált. Bár magát a témát (génmanipulált gyermektervezés) már többen is feldolgozták, mégis az írónőnek sikerült egy olyan nézőpontot választania amivel újat tudott mutatni. A végéről pedig nem is beszélnék, hiszen egy mondattal úgy bele tudott taposni az ember világába, hogy se köpni, se nyelni nem tudtam. Általában a hasonló kötetek értékelésénél könnyű dolgom van, mert mindössze arról az 1-2 elbeszélésről kell írnom, ami nagyon tetszett és esetleg megemlítek még 1-2 olyat ami bár közepesnek mondható, mégis meg tudott fogni valamivel. Ezen kötet esetében pedig akkor lenne könnyű dolgom, ha arról a két elbeszélésről írnék, ami nem tetszett, hiszen az összes többi kiemelkedő sci-fi vagy fantasy mű. Így kénytelen vagyok egyéni szempontok alapján a jók közül is kiemelni a legjobbakat és ezekről pár szót ejteni.Annak ellenére, hogy nem vagyok oda a krimiért, még akkor sem, ha sci-fi közegbe van ágyazva, Kovács Attila: A tudatalatti asszisztens című elbeszélése megfogott. Talán azért mert témája, a programozott agymosás, már napjainkban is jelen van, szerencsére még nem a bemutatott szinten. Azonban félelmetes, hogy mennyire befolyásolhatóak vagyunk mi emberek és az is, hogy ez a jövőben csak fokozódni fog. A reklámok csak az egyik frontja az agymanipulátorok által indított támadásnak, és a döntéseinket már így is sokkal jobban befolyásolják, mint szeretnénk. De mi lesz akkor amikor már a gondolataink sem lesznek a sajátunk? És itt megfordítanám a fenti kijelentésem: ez egy krimibe ágyazott vészjósló sci-fi. Benyák Zoltán: Nulla és egy című elbeszélése egy izgalmas új világot tár elénk, ahol a mesterséges intelligenciák programokként száguldoznak a világhálón és emberi személyiséggel rendelkeznek. Van „neműk” és teljesen olyan érzést keltenek az olvasóban, mintha testük is lenne, mintha digitális androidok szaladgálnának a vezetékekben és törnének át a tűzfalakon, lopnák az adatokat vagy éppen munkájukkal segítik a humán felhasználót. Azonban a mondanivalója rávilágít arra, hogy az emberi gonoszság és kapzsiság ellen nincs orvosság. Nehéz elképzelni egy olyan világot, ahol béke, nyugalom és egyetértés uralkodik. Benyák Zoltánnak sem sikerült, hiszen a digitalizált valóságban is harc folyik, igaz nem a pénzért, hanem a rendszeridőért és az energiaforrásokért. Megemlítenék még egy elbeszélést, ami Antal József munkáját dicséri és a Béta teszt címet viseli, ami szintén a mesterséges intelligencia témakört érinti. Ez inkább egy thrillerbe hajló sci-fi történet, ahol szemtanúi lehetünk a mesterséges intelligencia megszületésének és első megnyilvánulásának. Bár elég valószerűtlen, hogy saját létéért gyilkolni is képes lenne egy MI, ne feledjük el, hogy nem tudunk róluk semmit, hiszen még nem léteznek. Egyre több hang emelkedik ki a lármás tömegből, amik az MI-k lehetséges negatív oldalait tárják fel és nem kizárt, hogy egy ilyen megnyilvánulás is felkerülhet a listára. Természetesen nem lehet jövőbetekintés globális felmelegedés nélkül. Valyon Tamás: Északi fény című elbeszélése ezt a témát dolgozza fel, érdekes megközelítésben. Azt már mindenki tudja, hogy valamit tenni kell a felmelegedés ellet, hiszen már napjainkban is érezteti hatását a jégsapkák olvadása és az üvegházhatású gázok drasztikus növekedése a légkörben. Ha lesz megoldás a folyamat mérséklésére, esetleg visszafordítására, ne higgyük azt, hogy pusztán humanizmusból fogják támogatni a kormányok. Egy újabb iparág van kialakulóban, amiben rengeteg potenciál lakozik, de sajnos a nagytőke fog diktálni és dönteni emberéletekről. Valyon Tamás ezt a szomorú jövőt tárja elénk, rámutatva arra, hogy egyes kormányok mit meg nem tennének (tesznek) azért, hogy a zsebek megfelelően meg legyenek tömve. A kötetet minden magyar sci-fi és fantasy rajongónak ajánlom, hiszen nem csak az elbeszélések írói magyarok, hanem a történetek nagy része is kis hazánkban játszódik, vagy éppen a főszereplője kapcsolódik valahogy a Kárpát-medencéhez. Mindegyik elbeszélésben megfogható a múltunk vagy éppen a jelenünk, amit a disztópikus hangulat csak még jobban megerősít. Az igaz, hogy a magyarok többsége sötéten látja a jövőt, viszont a jelenlegi hangulat mellett szerintem ebben sok más nemzet fia és lánya is osztozik velünk. Hol van már 1985, amikor még minden rózsaszínnek tűnt, amikor enyhült a hidegháborús válság, kezdett fakulni az atomháborús rémkép és már nem a nukleáris tél volt a jövőkép?! Most harminc év múltán ismét borongós hangulatban vagyunk és a régi rémképek mellé még újak is társultak. A nukleáris tél valószínűsége csökkent, de a napkitörések okozta károk lehetőségei megsokszorozódtak, a gazdasági kizsákmányolás egyre nagyobb teret hódít és már nem csak a távoli földrészekre szorítkozik, nem beszélve az MI-k okozta fenyegetettségről. Kíváncsi leszek, hogy 2045-ben, amennyiben egy hasonló kiadás napvilágot lát, milyen lesz a közhangulat és az akkori írók hogyan fogják majd látni a világot 30 év múlva. Valamint az is érdekelne, hogy mi valósul meg az ebben a kötetben leírtakból.