2015. október 17., szombat

Szociálpszichológiai látlelet ukrán módra - The tribe (2013)

Előszó: "Lehet, hogy lesznek kétségeid, hogy jól döntöttél-e, lehet, lesznek olyanok is útközben, akik erősítik a kétségeidet, és azt mondják, hogy nem jó az út, amit választottál. Lesznek nehézségek az út során, és ilyenkor biztosan azok a hangok erősödnek, melyek azt mondják, miért indultál el, fordulj inkább vissza." Nem könnyű egy blogger csapat élete, nem könnyű a Kritizátoré sem. A könyv, a print csillaga leáldozóban, mi mégis egy olyan vékony határmezsgyén szeretnék eljutni a siker felé, ami ezer meg ezer buktatóval van kikövezve. De nem fordulunk vissza, sőt törünk előre, akár egészen Európa keleti felére, az eddig nagy sikert aratott "10 európai film, amit látnod kell" című sorozatunk harmadik részével. S először anyanyelvi, azaz ukrán fordítással! Olvassátok, kommenteljétek, akár magyarul, akár ukránul, mi már nagyon várjuk! (m-b gy.)
Az európai 10-es lista harmadik országa Ukrajna, kiválasztott rendezője Miroslav Slaboshpitsky, aki a 2014-es cannes-i filmfesztiválon Plemya (The Tribe) című filmjéért a négy jelölésből hármat díjra váltott, többek között az elsőfilmeseknek járó Arany Kamerát is odaítélte számára a zsűri.
Slaboshpitsky filmjének főszereplői süketnéma emberek, így a 132 perc során egyetlen egy szó sem hangzik el, sem aláfestő zene, egyedül a jelbeszéd alatt összecsattanó hús szolgáltat hangot. Az első pár jelenetben a főszereplő fiú útját követhetjük nyomon, amint a külvilágból eljut abba a zárt világba, melynek centruma a lepukkant bentlakásos iskola. A kézikamerás operatőr, mint megfigyelő van jelen, kamerakezelése a dogma filmeket idézi. Az éppen fókuszban lévő alak ritmusához igazítja lépteit, de amint a fiú megérkezik az iskola kapujához, a látószög fokozatos távolításával egyértelműsíti hatáskörét, mely eddig tartott, ez már nem az ő világa.
Az intézet egyébként nem különbözik bármelyik más iskolától, a hierarchikus rendszer ugyanúgy fennáll. A főszereplő fiút először megbélyegzik, zaklatják, bántják, kihasználják és semmibe veszik társai, de aztán rájön, hogy ha azt akarja, hogy befogadják, bizony asszimilálódnia kell, felvenni társai mentalitását, szokásait, egyszóval átesni a beavatás rítusán, még ha ez azzal is jár, hogy maga mögött kell hagyni a személyiségét és mindazt az értékrendet, amit eddig képviselt. Felkavaró szociálpszichológiai látleletként is funkcionál az a jelenet, melyben a csoportkohézió hatására felszínre törő gyermeki brutalitás hozadékaként, a bandába való bekerülésért és a társai által vágyott tisztelet kivívásáért kirabol és félholtra ver egy idős férfit, majd a játszótérre sietnek, hogy a csoportdinamikai elvek alapján a lopott alkoholt megosszák egymás között.
A két lány tárgyiasított, pusztán prostitúcióra használt élvezeti cikk, akik kamionos pihenőkben szolgálják ki a kuncsaftokat. Egyikük szerelemi viszonyba keveredik a fiúval, és kettejük első szexjelenetében ott van mindaz a lelki nyomorúság, melyet cipelnek. A fiú szeretetéhségében görcsösen kapaszkodik a lány ölelésébe, mindabba a hamis intimitásba és szeretetbe, melyet egy elhagyott raktárépületben lezavart, előre kifizetett szex ígérhet, miközben a lány ahhoz szokott hozzá, hogy semmibe veszik és durván bánnak vele. Nehezen hangolódnak egymásra, a lány számára szinte fájdalmas erejű elhinni, hogy valaki tényleg gyengéd és kedves vele, eleinte menekülne, aztán belesimul a fiú ölelésébe. Jól példázza az ukrán peremterületek szociográfiai státuszát, hogy a teherbe esett lány nem mer elmenni a kórházba abortuszra, ezért egy feketén dolgozó, esetleg korábban nővérként alkalmazott asszony a sterilitás, higiénia és megfelelő eszközöktől mentes, barbár és embertelen körülmények közepette hajtja el a magzatot és talán annak az esélyét is, hogy ez a fiatal lány ezután valaha teherbe essen.
A fiú mindeközben egyre nagyobb rangot vív ki a csoporton belül, menetelése akár a legkisebb királyfié a mesében, csak az ő útját vér, brutalitás, korruptság és behódolás övezte, de amint nem tudott ezeknek eleget tenni és megtagadta a rítusokat, a csoport kitaszította, ráadásul a szerelme is elhagyta. Slaboshpitsky megpróbálta bemutatni, hogy a betegséggel, fogyatékkal küzdő emberek sorsa abszolút nem különbözik másokétól, ha úgy tetszik, az egészséges emberekétől, ezért egy tagadhatatlanul kliséktől hemzsegő sorsokat reprezentáló filmet rendezett, amivel pont az ellenkezőjét érte el, ezért sincs bocsánat a forgatókönyv néhol blőd, bármilyen eredetiséget nélkülöző elemeire.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése